Sok élménnyel zárult a szünidő első hetében lezajlott szabadidős tábor a Kispesti Család- és Gyermekjóléti Központban.
A szünidő első hetében 15 gyermekkel vette kezdetét a Kispesti Család- és Gyermekjóléti Központ óvodai és iskolai szociális segítői által megszervezett szabadidős tábor. A gyerekeket minden nap 8-tól délután négy óráig változatos programokkal, szabadidős és társas játékokkal, nassolnivalóval és ebéddel vártuk. Az intézmény által gondozott gyerekek ingyenesen vehettek részt a programokon.
A hét folyamán a gyerekek eljutottak az Aeroparkba, a Tropicáriumba, a Magyar Zene Házába és a Kispesti Uszodába.
Sokan még sohasem jártak ezeken a helyeken, így teljesen új élményben volt részük. Fontos megemlítenünk, és utólag is nagyon hálásak vagyunk az általunk megálmodott programban résztvevő intézményeknek, amelyk közül szinte mindegyik kedvezményes – sőt kettő: a Kispesti Uszoda és az Aeropark – ingyenes jegyekkel támogatta a gyerekek szórakozását.
Külön köszönjük az Élelmiszer Bank „Édesszáj” pályázatának támogatását, mely a gyerekek nassolnivalóit, az édes felfrissülést finanszírozta.
A nyár folyamán még három tábor várja a kispesti fiatalokat: július 3-án művészetterápiás tábor veszi kezdetét, ahová a nagyobbakat várják; július 10-én újabb hét vár a kisebbekre különféle szabadidős programokkal; a Zootábor pedig augusztus 21-én kezdődik.
Galambos-Turi Lilla óvodai és iskolai szociális segítő
A szocialisweb.jns.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy
biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és
felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt,
beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el
adatvédelmi tájékoztatónkat.