A koronavírus miatt munkanélkülivé vált kispestiek támogatására beérkező pénzösszeg elfogyott. Eddig 90 kispestinek (családnak) osztottak ki kérelmezőnként 40 ezer forintot, összesen 3 millió 600 ezer forintot - tudtuk meg Deákné Császár Gabriellától, a Kispesti Rászorultak Megsegítésére Alapítvány elnökétől.
Jelenleg még négy kérelem vár elbírálásra, amelyet augusztus 25-én tárgyal meg az alapítvány kuratóriuma. Ezekkel a kérelmekkel együtt összesen 3 millió 760 ezer forinttal támogatták a járvány idején munkanélkülivé vált kispestieket.
Az eddig kiosztott pénzkeretből 500 ezer forintot élelmiszerutalvány formájában, a többit készpénzben adták oda a kérelmezőknek.
Azt a támogatási formát, amelynek forrását önkéntes támogatók biztosítottak, azoknak tették közre, akik március 15-e után lettek munkanélküliek vagy kerültek fizetés nélküli szabadságra, kispesti lakosok, a család egy főre jutó jövedelme pedig nem haladja meg a 85 ezer 500 forintot, és igazolásokkal tudták alátámasztani a család anyagi helyzetét, valamint a munka/munkahely megszűnését a munkáltatótól.
A szocialisweb.jns.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy
biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és
felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt,
beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el
adatvédelmi tájékoztatónkat.