Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum
Prevenció
akadálymentes verzió

Köszönet a szociális dolgozóknak a veszélyhelyzeti helytállásért

2020.07.
Köszönet a szociális dolgozóknak a veszélyhelyzeti helytállásért
Jutalommal köszönte meg az önkormányzat vezetése az idősgondozásban és a szociális területen végzett odaadó munkát a koronavírus okozta veszélyhelyzet alatt. A Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat és a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum munkatársainak Gajda Péter polgármester, valamint két alpolgármester, Vinczek György és Kertész Csaba vitte el a köszönő leveleket.
Tapasztalhatták a szociális rendszer gondozottjai Kispesten, hogy a veszélyhelyzet alatt is gördülékenyen folyt a munka, mindenkit el tudtak látni, aki támogatásra, segítségre szorult. Ez elsősorban az ágazat dolgozóinak volt köszönhető. Több mint 10 millió forintot fordított az önkormányzat arra, hogy a veszélyhelyzet alatt helyt álló mintegy 130 dolgozónak pénzjutalommal is meg tudja köszönni ezt a fontos és felelősségteljes munkát – mondta el lapunknak Gajda Péter polgármester.

Vinczek Györgytől megtudtuk, már márciusban komoly intézkedéseket hozott az önkormányzat, hogy a szociális intézmények dolgozóinak egészségét védje. Védőfelszereléssel látták el a dolgozókat, protokollt határoztak meg a fertőzés megelőzésére, kidolgozták az ellátottakkal való kapcsolattartást. A gyanús eseteket rögtön tesztelni tudták, szűrték a dolgozókat, így lehetett fenntartani a szolgáltatást, hiszen kellett az egészséges munkaerő, hogy kiszolgálja az igényeket. Az alpolgármester hozzátette, különösen örül annak, hogy a szigorú kispesti előírásokat fegyelmezetten betartották a nyugdíjasok. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy körükben nem volt fertőzés.

Balázs Piroska, a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat igazgatója elmondta, az intézmény 66 dolgozója vett részt a munkában – tizennégyen veszélyeztetettségük miatt nem –, a nappali ellátásból a házi segítségnyújtásba és a gondozóházba kerültek át a munkatársak. Az idős és fogyatékkal élő gondozottak mellett a 70 év felettiek ellátásában tevékenykedtek, elsősorban a bevásárlásban, a gyógyszerek kiváltásában, ügyek intézésében segítettek. A munkatársak áldozatos munkája mellett az önkéntes segítők fontosságát hangsúlyozta az intézményvezető, mint elmondta, önkormányzati képviselők és bizottsági tagok a 70 éven felülieknek segítettek.

A Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum 65 munkatársa folyamatosan dolgozott a veszélyhelyzet alatt, az intézmény udvarán, előtte a téren, ablakon keresztül és a helyszíneken védőfelszerelésben tartották a kapcsolatot a kliensekkel – tudtuk meg az intézmény vezetőjétől. Vighné Vincze Erzsébet elmondta, különösen fontos munkát végeztek a rászorulók élelmiszerrel való ellátásában: a Magyar Élelmiszerbankkal együttműködve 40-50 családot láttak el, a Forrásházban működő Népkonyhán naponta 60-65 adaggal segítettek, több helyről kaptak élelmiszeradományt, illetve vásároltak saját költségvetésből is, amellyel azokat is támogatták, akik hirtelen maradtak élelem nélkül, illetve karanténba kerültek.
A szocialisweb.jns.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.