Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum
Prevenció
akadálymentes verzió

Ismét indul a szülősegítő csoport

2020.08.
Ismét indul a szülősegítő csoport
A Kispesti Jóléti Egyesület ez év őszétől, a SZÜLŐ 2020 pályázat keretében ismét sokszínű, ingyenes programsorozatot szervez elsősorban tartósan beteg, fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülőknek a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrummal együtt a Táncsics u. 7. szám alatt – tudtuk meg Deákné Császár Gabriella projektmenedzsertől.
A projektmenedzser tájékoztatása szerint 2020 októberében induló csoportok közül új témákkal indul a mentálhigiénés szakember által vezetett szülőcsoport, valamint a zeneterapeutás hangfürdő csoport. Újdonság viszont az „újrakezdő” angol tanfolyam, ahová olyan kispesti szülőket várunk, akik már tanultak angolul, és fel szeretnék frissíteni angoltudásukat.
Novemberben autista gyermeket nevelő családok számára „Mini testér tréninget” szerveznek a Mozaik Alapítvány segítségével. Ide olyan családok részvételére számítanak, ahol egészséges és autista gyermekek együtt nevelkednek, és kihívást jelent például, hogy az egészséges testvérre is elegendő figyelem, energia jusson, ahol megoldásra váró feladatot jelent a mindenki számára élvezetes, közös családi program szervezése, kihívást jelent a testvérnek, hogy sérült testvérüket hogy fogadják el.
Továbbá a Szociális Centrumban működő integrált játszóházban 2021 januárjától családi napokat tartanak havonta kézműves foglalkozással, közös játékkal.
A projekt a tervek szerint 2021 áprilisában zárul a kerületi Ginko Ház látogatásával. Az Házban ép intellektusú 7-12 éves autista gyermekek fejlesztése zajlik, kisiskolás autizmus-specifikus csoport működik, de kisebb gyermekek korai fejlesztésével is foglalkoznak a szakemberek. Az áprilisi látogatáskor betekinthetnek majd a Ház hétköznapjaiba, és az érintett szülők, kerületi szakemberek konzultálhatnak az ott dolgozókkal.
Jelentkezni, érdeklődni, további információkat kérni a projektről Deákné Császár Gabriella szervezőnél lehet személyesen a Centrumban, illetve telefonon a 06-70-362-57-81-es telefonszámon, valamint a deakg.kszsz@gmail.com e-mail címen.
A programok a Kispest Biztonságáért Közösségi Jóléti Egyesület szervezésében, a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósulnak meg.
A szocialisweb.jns.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.