Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum
Prevenció
akadálymentes verzió

Három új lakást adtak át az átmeneti otthonban

2018.10.
Három új lakást adtak át az átmeneti otthonban
További három család költözhet Nagysándor József utcai Családok Átmeneti Otthonába (CSÁO). Mintegy 38 millió forintot költött a lakások és az udvar felújítására az önkormányzat. Gajda Péter polgármester, Vinczek György alpolgármester, Burány Sándor országgyűlési képviselő, Dr. Király Beatrix, a kerületi kormányhivatal vezetője, valamint Bogó Józsefné, Dódity Gabriella, Varga Attila, Teknős Ferenc és Kránitz Krisztián önkormányzati képviselők is jelen voltak az ünnepélyes lakásavatón.

Különös jelentősége van a mai átadónak, hiszen amikor a parlament megszavazta a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megvonását, addig mi itt Kispesten lakásokat adunk át. Vannak, akik rombolnak, vannak, akik építenek – fogalmazott lakásavató beszédében Kispest polgármestere. Gajda Péter hangsúlyozta, fontos, hogy az önkormányzat otthont tudjon biztosítani azoknak a kisgyermekes kispestieknek, akik elveszítették sajátjukat, nem tudnak albérletet fizetni. Központi támogatás híján a magunk erejéből próbálunk segíteni azokon, akik nehéz helyzetbe kerültek. Gajda Péter külön köszöntötte a CSÁO-t fenntartó Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum (KSZSZC) munkatársait abból az alkalomból, hogy a különböző neveken működő intézmény idén lett 20 éves. Alacsony bérezésért a szívüket-lelküket kitéve dolgoznak a kerületi gyermekekért és felnőttekért – mondta.

A szociális ágazatot felügyelő alpolgármester a kispesti modell különlegességére hívta fel a figyelmet: itt nem egyszerűen lakást ad 1-1,5 évre az önkormányzat, hanem figyelemmel kíséri az ide költözők életét, azért, hogy együttműködés esetén majd önkormányzati bérlakáshoz juthassanak. Vinczek György elmondta, Kispesten ma mintegy 50-60 család billeg a hajléktalanság szélén, a helyzet kezelése szinte megoldhatatlan az önkormányzat számára, ezért is lenne szükség arra, hogy a kispesti és valamennyi önkormányzat az országban képes legyen bérlakást építeni. Az alpolgármester végül sok sikert kívánt a holnap költöző családnak az átmeneti lakáshoz.

A KSZSZC intézményvezetője arról beszélt, hogy a CSÁO mindazok számára lehetőség, akik kiskorú gyermeket nevelnek, és nem tudnak albérletet fizetni. Most ismét három lakással bővülhetett, így újabb három család kerülhetett védett környezetbe. Vighné Vincze Erzsébet úgy fogalmazott a CSÁO óriási vívmánya a kerületnek, összesen 36 férőhelye van, meg kell maradnia, bár egyre nehezebben megy annak kivitelezése, hogy innen lakásba kerülhetnek a családok. Az intézményvezető is a szociális önkormányzati bérlakások létesítésének fontosságát hangsúlyozta azok számára, akik nem tudnak önerőből lakáshoz jutni.

A három egyszobás, összkomfortos lakás áprilisra készült el a Nagysándor József utcai CSÁO-ban. A tavaly augusztus végén indult 38 millió forintos önkormányzati beruházás magában foglalta a teljesen új tetőt, a hőszigetelt födémet, az épületek homlokzatának vakolását, a nyílászárók cseréjét, a fal- és padlóburkolatokat, a festést és mázolást, a víz-, a csatorna- és az elektromos hálózat teljes felújítását, gázkazán beszerelését, a radiátoros fűtési rendszer kiépítését, valamint az udvar rendezését, térburkolat lefektetését.

Az átmeneti otthon szolgáltatás 2002-ben indult Kispesten a Jahn Ferenc utcában. Az otthon feladata átmeneti jelleggel lakhatást biztosítani a lakhatási krízisbe került, kiskorú gyermeket nevelő, gyermeket váró családok vagy egyedülálló szülők számára. A Jahn Ferenc utcában három lakrész áll a családok rendelkezésére, ebből egy nagycsalád befogadására is alkalmas. Létesítése óta teljes kihasználtsággal működik. A képviselő-testület 2014-ben határozott a férőhelybővítésről és azzal együtt közösségi helyiség létesítéséről a Nagysándor József utca 44. alatti önkormányzati ingatlanon. 2015-ben az utcafronton lévő épületben közösségi helyiséget, irodát és egy lakrészt építettek ki, majd az udvari épületrész és az udvar került sorra. A kész otthon négy családnak adhat átmeneti menedéket.
A szocialisweb.jns.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.